Read Ebook: Drakula: angol regény by Stoker Bram

Font size: 10 px 15 px 20 px 25 px 30 px 35 px

Background color: BlackWhiteGrayLight GrayDark GrayDim Gray

Text color: BlackWhiteGrayLight GrayDark GrayDim Gray

Apply/Save settings

Ebook has 1628 lines and 108101 words, and 33 pages

INTRODUCTION.

In preparing the second number of our manual for Arbor Day, we have endeavored to keep in mind the fact that Arbor Day was originally designed not as a mere festival or holiday, a pleasant occasion for children or adults, but to encourage the planting of trees for a serious purpose--the lasting benefit of the country in all its interests. As the poet Whittier has so well said, "The wealth, beauty, fertility, and healthfulness of the country largely depend upon the conservation of our forests and the planting of trees." Arbor Day is not a floral festival, except as the trees may offer their bright blossoms for the occasion. In making our selections from authors, therefore, we have restricted ourselves to what they have said about trees, and have endeavored also to choose only such selections as are of high literary character, and so, not only admissible for occasional use but worthy to be learned and carried in memory for life; trees of thought which may be planted in the young minds in connection with Arbor Day, to grow with their growth and be perpetual sources of enjoyment.

ORIGIN OF ARBOR DAY.

To J. Sterling Morton, ex-Governor of Nebraska, and Secretary of Agriculture under President Cleveland, belongs the honor of originating this tree-planting festival, and he is popularly known throughout our whole country as the "father of Arbor Day." So well has the day been observed in Nebraska since 1872 that there are now over 700,000 acres of trees in that state planted by human hands.

The successful establishment of the day in Nebraska commended it at once to the people of other states, and it was soon adopted by Kansas, Iowa, and Minnesota, and was not long in making its way into Michigan and Ohio.

In the latter state it took on a new character, which has caused it to spread rapidly throughout the country. The teachers and pupils of the schools were invited to unite in its observance, and instead of trees being planted merely as screens from the winds, they were also planted for ornamental purposes and as memorials of important historical events and of celebrated persons, authors, statesmen, and others. Thus the tree-planting has gained a literary aspect and an interest for all classes, for young as well as old. In preparation for it the pupils of the schools have been led to the study of trees, their characteristics and uses. They have learned the history of celebrated trees and of persons who have been connected with them. They have become familiar with the lives of eminent persons and the best writings of distinguished authors, and thus have received most valuable instruction, while, at the same time, their finer tastes have been cultivated.

Since the observance of the day has been modified, as it was on its introduction into Ohio, it has spread rapidly through the country and at present forty-four states and territories celebrate Arbor Day. Its every way healthful and desirable features have so generally commended it also that it has gained a foothold abroad and has begun to be observed in England, Scotland, France, and even in far-off South Africa. It has become pre?minently a school day and a school festival. In many cases school teachers and superintendents have introduced its observance. But it has soon so commended itself to all that, in most cases, it has been established by law and made a legal holiday.

Readings for Arbor Day.

ABOUT TREES.

From the originator of Arbor Day.

A tree is the perfection in strength, beauty, and usefulness of vegetable life. It stands majestic through the sun and storm of centuries. Resting in summer beneath its cooling shade, or sheltering besides its massive trunk from the chilling blast of winter, we are prone to forget the little seed whence it came. Trees are no respecters of persons. They grow as luxuriantly beside the cabin of the pioneer as against the palace of the millionaire. Trees are not proud. What is this tree? This great trunk, these stalwart limbs, these beautiful branches, these gracefully bending boughs, these gorgeous flowers, this flashing foliage and ripening fruit, purpling in the autumnal haze are only living materials organized in the laboratory of Nature's mysteries out of rain, sunlight, dews, and earth. On this spot, in this tree, a metamorphosis has so deftly taken place that it has failed to excite even the wonder of the majority of men.

Here, sixty years ago, a school boy planted an acorn. Spring came, then the germ of this oak began to attract the moisture of the soil. The shell of the acorn was then broken open by the internal growth of the embryo oak. It sent downward a rootlet to get soil and water, and upward it shot a stem to which the first pair of leaves was attached. These leaves are thick and fleshy. They constitute the greater bulk of the acorn. They are the first care-takers of the young oak. Once out of the earth and in the sunlight they expand, assume a finer texture, and begin their usefulness as nursing leaves, "folia nutrientia." They contain a store of starch elaborated in the parent oak which bore the acorn.

In tree infancy the nursing leaves take oxygen from the air, and through its influence the starch in the nursing leaves is transmuted into a tree baby-food, called dextrine, which is conveyed by the water absorbed during germination to the young rootlet and to the gemmule and also to the first aerial leaf. So fed, this leaf expands, and remains on the stem all summer. The nursing leaves die when the aerial leaves have taken their food away, and then the first stage of oak hood has begun. It has subterranean and superterranean organs, the former finding plant-food in the earth, and the latter gathering it in the air, the sunlight, and the storm. The rootlets in the dark depths of soil, the foliage in the sunlit air, begin now their common joint labor of constructing a majestic oak. Phosphates and all the delicacies of plant-food are brought in from the secret stores of the earth by the former, while foliage and twig and trunk are busy in catching sunbeams, air, and thunderstorms, to imprison in the annual increment of solid wood. There is no light coming from your wood, corncob, or coal fire which some vegetable Prometheus did not, in its days of growth, steal from the sun and secrete in the mysteries of a vegetable organism.

Combustion lets loose the captive rays and beams which growing plants imprisoned years, centuries, even eons ago, long before human life began its earthly career. The interdependence of animal and tree life is perennial. The intermission of a single season of a vegetable life and growth on the earth would exterminate our own and all the animal races. The trees, the forests are essential to man's health and life. When the last tree shall have been destroyed there will be no man left to mourn the improvidence and thoughtlessness of the forest-destroying race to which he belonged.

In all civilizations man has cut down and consumed, but seldom restored or replanted, the forests. In biblical times Palestine was lovely in the foliage of the palm, and the purpling grapes hung upon her hillsides and gleamed in her fertile valleys like gems in the diadems of her princes. But man, thoughtless of the future, careless of posterity, destroyed and replaced not; so, where the olive and the pomegranate and the vine once held up their luscious fruit for the sun to kiss, all is now infertility, desolation, desert, and solitude. The orient is dead to civilization, dead to commerce, dead to intellectual development. The orient died of treelessness.

From the grave of the eastern nations comes the tree monition to the western. The occident like the orient would expire with the destruction of all its forests and woodlands.

Twenty-five thousand acres of woodland are consumed by the railroads, the manufactories, and the homes of the United States every twenty-four hours. How many are planted? To avert treelessness, to improve the climatic conditions, for the sanitation and embellishment of home environments, for the love of the beautiful and useful combined in the music and majesty of a tree, as fancy and truth unite in an epic poem, Arbor Day was created. It has grown with the vigor and beneficence of a grand truth or a great tree. It faces the future. It is the only anniversary in which humanity looks futureward instead of pastward, in which there is a consensus of thought for those who are to come after us, instead of reflections concerning those who have gone before us. It is a practical anniversary. It is a beautiful anniversary. To the common schools of the country I confide its perpetuation and usefulness with the same abiding faith that I would commit the acorn to the earth, the tree to the soil, or transmit the light on the shore to far off ships on the waves beyond, knowing certainly that loveliness, comfort, and great contentment shall come to humanity everywhere because of its thoughtful and practical observance by all the civilized peoples of the earth.

J. STERLING MORTON.

LEAVES, AND WHAT THEY DO.

The leaves of the trees afford an almost endless study and a constant delight. Frail, fragile things, easily crumpled and torn, they are wonderful in their delicate structure, and more wonderful if possible on account of the work which they perform.

They are among the most beautiful things offered to our sight. Some one has well said that the beauty of the world depends as much upon leaves as upon flowers. We think of the bright colors of flowers and are apt to forget or fail to notice the coloring of leaves. But what a picture of color, beyond anything that flowers can give us, is spread before our sight for weeks every autumn, when the leaves ripen and take on hues like those of the most gorgeous sunset skies, and the wide landscape is all aglow with them. A wise observer has called attention also to the fact that the various kinds of trees have in the early springtime also, only in a mored? kapuja k?r?l, keresztet vetett ?s k?t ujjal r?m mutatott. Nagy nehezen siker?l egyik utit?rsammal megmagyar?ztatnom, hogy ez mit jelentsen. Eleinte nem akart besz?lni, de a mint megtudta, hogy angol vagyok, megmagyar?zta, hogy ez babona, vagyis v?delem a gonosz szemver?s ellen. Ez ugyan nem volt valami megnyugtat? r?m n?zve, a ki ismeretlen helyre, ismeretlen ember el? indultam; de mindenki el?g szivesnek, el?g szomorunak ?s el?g r?sztvev?nek l?tszott, hogy szinte megindultam bel?. Soha sem fogom elfelejteni az ?don fogad? udvar?t ?s a fest?i alakok t?meg?t, a mint ott ?lltak az udvar k?zep?n mind keresztet vetve. A kocsisnak, a kinek b? feh?r gyolcs nadr?gja az eg?sz ?l?st elboritotta, f?lre?llt, megdurrantotta az ostor?t, n?gy, egym?s mell? fogott apr? lova f?l?tt ?s mi utnak indultunk.

A remek vid?k, a melyen kereszt?l haladtunk, csakhamar elfelejtette velem a kis?rteties aggodalmakat, b?r tal?n, ha a nyelvet, vagyis ink?bb nyelveket ?rtettem volna, a melyeken utit?rsaim besz?lgettek, nem egyhamar siker?lt volna t?l?k megszabadulnom. Az ut rosznak l?tszott, hanem az?rt ?r?letes sebess?ggel rep?lt?nk rajta v?gig. Nem tudtam, hogy mit jelentsen az a r?mes sebess?g, de a kocsis ugy l?tszik, min?l kor?bban akatt el?rni a Borgo szoroshoz. Azt mondt?k nekem, hogy ez az ut ny?ron is igen j? szokott lenni, hanem hogy az id?n m?g nem tudt?k rendbehozni a tavaszi olvad?sok ut?n. A buk?s, dombos vid?ken tul kezd?dtek a rengeteg erd?kkel boritott hegyh?tak, a melyek f?l eg?sz a K?rp?tok magas csucs?ig huz?dtak. Jobb ?s balra emelkedtek f?l?tt?nk, a d?lut?ni napf?nynyel rajtuk, a mely minden sz?ps?g?t kiemelte a remek hegyl?ncnak. A csucsok ?rny?ban rejl? s?t?t k?k ?s biborszint, a z?ld ?s barn?t, a hol a szikla a f?vel vegy?lt, azt?n v?gtelennek l?tsz? l?ncolat?t a szakgatott csucsoknak, mig v?gre ezek is belevesztek a t?volba, a hol a havas csucsok emelkedtek a maguk nagyszer?s?g?ben. Imitt-amott hatalmas szakad?sok l?tszottak a szikl?s hegyekben, a melyeken kereszt?l, a mint a nap lefel? hanyatlott, n?ha-n?ha rohan? vizek es?s?t l?ttuk. Egyik utit?rsam meg?rintette a karomat, a mint egy hegy l?b?t megker?lve, egy magas, h?fedett csucs t?nt a szem?nk el? ?s igy sz?lt ,,n?zze uram, Isten sz?ke!" ?s ?jtatosan keresztet vetett mag?ra. A mint v?gtelennek l?tsz? utunkon f?lfel? kapaszkodtunk ?s a nap lejebb-lejebb hanyatlott m?g?tt?k, az esthajnal hom?lya kezdett benn?nket k?r?lfogni, a mig a hegyek havas csucsa m?g mindig r?zs?s f?nyben ragyogott f?l?tt?nk. Egy-egy parasztot hagytunk el utunkon, sz?kelyt ?s ol?ht, mind fest?i ruh?ban. Az ut ment?n sok helyt keresztet l?ttunk ?s minden utit?rsam keresztet vetett mag?ra, a mint arra hajtattunk. Egyik-m?sik szentk?p el?tt egy-egy paraszt vagy parasztasszony t?rdelt, de csak meg sem fordult a kocsi k?zeledt?re, annyira el volt mer?lve buzg? ?jtatoss?g?ban, hogy sem l?tni sem hallani nem kiv?nt a k?ls? vil?gb?l semmit sem. A mint jobban beesteledett, nagyon hideg kezdett lenni ?s az esthom?ly egyetlen s?t?t ?rny?ka boritotta a f?kat, v?lgyeket, hegyeket, csak a mint f?lebb kapaszkodtunk a szorosban, egy-egy s?t?t feny? v?lt ki ?lesen a havas h?tt?rb?l. A kapaszkod? n?ha oly meredek volt, hogy a lovak, a kocsis biztat?sa ellen?re is csak igen lassan haladtak. Ilyenkor ?n szerettem volna kisz?llni ?s gyalog menni a kocsi mellett, mint otthon szoktuk, de a kocsis hallani sem akart err?l.

- Nem, nem, nem lehet itt gyalogolni, - ?llitotta - nagyon vadak erre fel? a kuty?k, - ?s hozz?tette, m?g pedig olyanform?n, mintha valami j? tr?fa lenne, most k?r?ln?zett, hogy a t?bbiek helybenhagy? mosoly?t arassa - pedig aligha nem nagy m?dja lesz ma m?g az eff?l?kben. Csak egyetlen egyszer ?llitotta meg lovait, a mig a l?mp?kat meggyujtotta.

Mikor eg?szen bes?t?tedett, mintha bizonyos izgalom vett volna er?t az utasokon, folyton sz?longatt?k a kocsist, egyik a m?sik ut?n ?s mintha fokozott siets?gre n?gatt?k volna. K?ny?rtelen?l ostorozta lovait ?s vad ki?ltoz?ssal n?gatta ?ket erej?k megfeszit?s?re ?s siet?sre. V?gre a s?t?ts?gben, ?pp el?tt?nk, mintha a vil?goss?gnak egy sz?rke foltja t?madna, mintha a hegyek ott kett? voln?nak hasadva. Az utasok izgatotts?ga fokoz?dott, a kalandos ?sdi kocsi ugy himb?l?dzott ?ri?s b?rrug?in, mint egy cs?nak a viharos tengeren. Bele kellett kapaszkodnom, hogy ki ne essem. Az ut egyenesebb lett ?s mi csak ugy rep?lt?nk rajta. A hegyek meg mintha rohantak volna vel?nk ?s s?t?ten fenyeget?n szorosan mellett?nk emelkedtek f?l?nk. Be?rt?nk a Borgo szorosba. Az utasok k?z?l n?h?nyan egym?sut?n valami aj?nd?kot er?ltettek r?m, annyi komolys?ggal, hogy lehetetlen volt el nem fogadnom; ezek k?z?tt ugyan neh?ny nagyon fura t?rgy volt, de mindez ?szinte j?indulattal, egy-egy j? sz? ?s ?ld?s kis?ret?ben adt?k ?s azzal csod?latos mozdulattal, a melyet m?r a besztercei vend?gl? kapuj?ban ?szrev?tlen - keresztvet?ssel ?s a szenved?s ellen v?d? jellel. A mint rohanva haladtunk, a kocsis el?rehajolt ?s az utasok is k?t oldalt kihajolva a s?t?ts?get f?rk?szt?k tekintet?kkel. Nyilv?nval?nak l?tszott, hogy valami nagyon izgat? dolog, nagy esem?ny bek?vetkez?s?t lesik, v?rj?k, de noha mindegyik utast k?l?n megk?rdeztem, egyik sem adta a legcsek?lyebb f?lvil?gosit?st sem. Ez az izgatotts?g igy tartott egy darabig, mig v?gre a tuls? v?ge t?rult ki el?tt?nk. Neh?z s?t?t viharfelh?k gomolyogtak a fej?nk f?l?tt ?s a d?rg?st megel?z? fuladt leveg? nyom?s?t ?rezt?k.

Mintha a hegyl?nc k?tf?le atmoszfer?t v?lasztott volna el egym?st?l ?s mi der?ltb?l be?rt?nk volna a viharosba. M?r most magam is kin?ztem a kocsib?l az alkalmatoss?got keresve, a melyen a gr?fhoz kellett volna mennem. Minden pillanatban v?rtam, hogy megl?tom a kocsi k?t ragyog? l?mp?j?t a s?t?ts?gben; de hi?ba, nem l?ttam semmit sem. Az egyetlen vil?goss?g saj?t l?mp?inknak rezg? f?nye volt, a melyben agyonhajszolt lovaink p?r?ja feh?r k?d gyan?nt sz?llt f?l. L?ttuk a homokos feh?r utat magunk el?tt, de kocsinak semmi nyom?t sem rajta. Az utasok megk?nnyebb?lt s?hajjal d?ltek h?tra, a mely, mintha az ?n csalod?somat gunyolta volna.

M?r ?pp azon kezdtem t?n?dni, hogy mitt?v? legyek, a mikor a kocsis, ?r?j?t n?zve, mondott valamit a t?bbieknek, de oly halkan ?s cs?ndesen, hogy ?n nem igen birtam meg?rteni. Mintha azt mondta volna, hogy egy ?ra hi?nyzik m?g, a kit?z?tt id?b?l. Hozz?m fordulva, m?g az eny?mn?l is rosszabb n?mets?ggel igy sz?lott hozz?m:

- Itt nincsen kocsi. Az urat, ugy l?tszik, hogy m?g sem v?rj?k. T?n vel?nk j?nne Bukovin?ba, azt?n vissza j?hetne holnap, vagy holnaput?n: igen, m?g jobb lesz, ha holnaput?n.

A mig besz?lt, a lovai egyszerre csak nyeriteni, horkantani ?s ?gaskodni kezdtek, ugy, hogy alig birta ?ket f?ken tartani. Azt?n az utasok kiab?l?sa, sikoltoz?sa ?s kereszth?ny?sa k?zben egy n?gylovas hint? ?rt ut?l benn?nket ?s szorosan mellett?nk meg?llt. A l?mp?ja f?ny?n?l l?ttam, a mint az idegen lovakra esett, hogy azok koromfekete remek ?llatok. Egy sz?las, barna szak?llas f?rfi hajtotta ?ket, nagy fekete kalappal a fej?n, a mely arc?t elrejtette el?l?nk. Csak egy ragyog? szemp?r villan?s?t l?ttam, a mely szinte v?r?s f?ny?nek l?tszott a l?mpa vil?g?n?l, a mint fel?nk fordult. Igy sz?lott a kocsisunknak.

- Kend nagyon kor?n ?rt ide ma f?ldi.

A kocsis dadogva felelte:

- Az angol uras?gnak igen siet?s volt az utja - mire az idegen igy sz?lott:

- Persze f?l, ez?rt biztatta ?t, hogy folytassa az utj?t Bukovina fel?. Engem ugyan meg nem csal kend, ?n nagyon sokat tudok ?s a lovaim sebesj?r?suak. - A mint besz?lt, mosolygott ?s a l?mpa f?nye rideg metsz?s?, duzzadt, piros ajk?t ?s hegyes, ?les, vakit?an feh?r fogait vil?gitotta meg. Egyik utit?rsam Burger Leon?r?j?nak egy sor?t susogta egy m?sik f?l?be:

- Mert hisz a halottak gyorsan j?rnak.

Az idegen alighanem meghallotta az id?zetet, mert kegyetlen mosolylyal fordult az utas fel?, a ki keresztet vetett mag?ra ?s k?t ujj?t kinyujtotta.

- Adj?k ide az angol ur bag?zsij?t, - sz?lott az idegen; - ?s minden holmimat sz?dit? sebess?ggel adogatt?k ki ?s ?t a hint?ra.

Azt?n magam is lem?sztam a kocsir?l, ?s a mint a mellette ?ll? hint?ba sz?lltam, az idegen segiteni iparkodv?n, f?l k?zzel ugy megfogta a karomat, mintha vasmarka lett volna: b?mulatos erej?nek kellett lenni. Sz?n?lk?l megr?zta a gyepl?t, a lovak visszafordultak, ?s elnyelt benn?nket ujra a hegyszoros s?t?ts?ge. Visszatekintve, m?g l?ttam a kocsiba fogott n?gy l? feh?r p?r?j?t a leveg?ben ?s a l?mp?k f?ny?n?l utit?rsaimat, a mint keresztet vetettek magukra. Azt?n a kocsis kieresztette ostor?t ?s ki?ltott a lovaira, ?s elt?ntek a Bukovin?ba vezet? uton.

A mint eleny?sztek a s?t?ts?gben, saj?ts?gos borzong?s futott rajtam v?gig ?s az elhagyatotts?g ?rz?se vett rajtam er?t; de egy k?peny hullott a v?llamra ?s meleg pokr?c a t?rdeimre ?s kocsisom korrekt n?mets?ggel sz?lalt meg:

- Az ?j hideg uram ?s gazd?m, a gr?f meghagyta, hogy j?l gondj?t viseljem uras?godnak. Egy ?veg sligovic?t is tal?l az ?l?s alatt, ha sz?ks?g?t ?rezn?. - Nem fogadtam el a kin?j?t, de az?rt j?l esett tudnom, hogy egy kis sziver?sit? van a kezem ?gy?ben.

Egy kiss? k?l?n?sen ?reztem magamat, nem akarom mondani, hogy meglehet?sen f?ltem. Ha lett volna v?laszt?som, nem igen hiszem, hogy folytattam volna ezt a titokzatos ?jjeli utaz?st. A hint? sebesen haladt egyenes uton el?re, azt?n hirtelen fordult egyet ?s egy m?sik egyenes ut?n haladt. Nekem ugy tetszett ugyan, mintha ugyanazt az utat tenn?k meg ism?t ?s ism?telve ?s hogy meggy?z?djem r?la, a kiv?l?bb pontjait kezdtem figyelni ?s ugy l?ttam, hogy csakugyan ugy van. Szerettem volna megk?rdezni a kocsist?l, hogy mit jelentsen ez, de igaz?n nem mertem, mert azt gondoltam, hogy helyzetemben hi?ba volna minden ellenkez?s, ha ? neki c?lja a meg?rkez?s halogat?sa. V?gre m?r szerettem volna tudni, hogy h?ny ?ra lehet, gyuf?t gyujtottam h?t, a l?ngj?n?l az ?r?mat n?zve l?ttam, hogy neh?ny perc hijja van csak az ?jf?lnek. Ez szinte megd?bbentett, azt kell hinnem, hogy az ?jf?li ?r?t illet? ?ltal?nos babon?s hiedelm?t fokozt?k, bennem a mai nap esem?nyei. A f?lelemnek bizonyos ?melyit? kelletlen ?rz?s?vel n?ztem a bek?vetkezend?ket.

Ekkor egy kutya kezdett valahol egy utmenti majorban vonitani - hosszas, f?jdalmas, gy?tr? vonit?ssal, mintha f?lne valamit?l, folytatta a vonit?st egy m?sik, azt?n m?g egy ?s ism?t egy, mig v?gre a hegyszorosan m?ly s?hajt?sk?ppen ?tsuhan? sz?l sz?rnyain, r?mes vonit?s sz?llt fel?nk, a t?j minden ir?ny?b?l, a meddig csak ?rt a k?pzelet az ?j hom?ly?n kereszt?l. Az els? vonit?sra a lovak elkezdtek rugni ?s ?gaskodni, de a hajt?juk csititgat?n sz?lott hozz?juk, h?t lecsendesedtek, de remegtek ?s folyt r?luk a viz, mint valami hirtelen ijeds?g ut?n. Azt?n a messze t?volban, a hegyekben k?t oldalt felett?nk egy m?sik, hangosabb, ?lesebb ordit?s kezd?d?tt - farkasok? - a mely egyforma hat?ssal volt a lovakra ?s r?m is - mert ?n kiszerettem volna ugrani a kocsib?l ?s fut?snak eredni, mig a lovak ism?t ?gaskodtak ?s kap?l?ztak f?l?r?lten a f?lelemt?l, hogy a kocsis ?ri?si erej?vel is alig birta ?ket megf?kezni ?s visszatartani az eszeveszett v?gtat?st?l. Alig n?h?ny perc alatt azonban a f?lem hozz?szokott az ?v?lt?shez ?s a lovak is annyira lecsendes?ltek, hogy a kocsis k?pes volt lesz?llni ?s elejb?k ?llni. Simogatta ?s cir?gatta ?ket, a f?l?kbe sugott valamit, mint a hogy hallottam, hogy a l?idomit?k szokt?k tenni ?s pedig csud?latos eredm?nynyel, mert hizelked?s?re a lovak eg?szen megszelid?ltek, noha m?g mindig reszkettek. A kocsis ism?t elfoglalta a hely?t ?s megr?zva a gyepl?t, sebes trappban indult. Ezuttal a hegyszoros tuls? oldal?ra ?rve, hirtelen egy keskeny utra kanyarodott le jobbra.

Nemsok?ra f?k k?z? jutottunk, a melyek ugy be?rny?koltak benn?nket, mintha alagutba jutottunk volna ?s ism?t ?ri?s rideg szikl?k z?rt?k el utunk k?t sz?l?t ?s noha v?dett helyen voltunk, hallottuk a sz?l zug?s?t f?l?tt?nk a sziklaszorosokban ?s a galyak t?rdel?s?t az erd?ben. Hidegebb, mind hidegebb lett ?s finom h? kezdett szit?lni, ugy, hogy nemsok?ra mi magunk ?s minden k?r?l?tt?nk feh?r lepellel volt boritva. Az ?les sz?l m?g folyton hozta fel?nk a kuty?k vonit?s?t, noha m?r csak igen gy?ng?n, a mint tovahaladtunk. A farkasok ?v?lt?se ellenben mind k?zelebb-k?zelebbr?l hangzott, mintha minden oldalr?l k?r?lfogn?nak benn?nket. Rettenetes f?lelem gy?t?rt ?s a lovak osztoztak f?lelmemben, de a kocsis f?l sem vette a dolgot. Csak jobbra-balra n?zett, noha ?n semmit sem birtam a s?t?ts?gben l?tni.

Egyszer csak hirtelen, t?l?nk balra gy?nge k?kes l?ngot l?ttam lobogni. A kocsis is abban a pillanatban l?tta; r?gt?n meg?llitotta a lovakat, leugrott a f?ldre ?s elt?nt a s?t?ts?gben. ?n nem tudtam, hogy mit csin?ljak, ann?l kev?sbb?, mert a farkasok ?v?lt?se mind k?zelebbr?l hangzott; de mig m?g t?n?dtem, a kocsis el?ker?lt, elfoglalta hely?t ?s folytattuk utunkat. Azt hiszem, hogy v?gre is el kellett szunnyadnom ?s ism?telten ugyanazt a dolgot ?lmodnom, mert mintha folytonosan ism?tl?d?tt volna ugyanez a dolog, mint egy r?mes ?lom.

Egy izben a l?ng oly k?zel l?tszott az uthoz, hogy a benn?nket k?r?lfog? s?t?ts?gben is j?l l?thattam kocsisom mozdulatait. Sebesen igyekezett a k?kes l?ng fel?, a mely nagyon gy?nge lehetett, mert egy?ltal?n nem vil?gitotta meg a k?r?l?tte lev? helyet, azt?n n?h?ny k?vet keresve, bizonyos form?ban rakta le ?ket. Egy ilyen saj?ts?gos optikai eredm?nyt ?szleltem: a mikor k?ztem ?s a l?ng k?z?tt ?llt, nem f?dte el az ut?bbit, ?pp ugy l?ttam kis?rteties lobog?s?t, mint azel?tt. Ez megriasztott, de minthogy csak egy pillanatig tartott az eg?sz, azt hittem, hogy csak a szemem csalt meg, a s?t?ts?gbe val? mereszt?s k?vetkezt?ben. Ezut?n egy ideig nem l?ttunk k?k l?ngot ?s sietve haladtunk a s?t?ts?gben el?re, a farkasok ?v?lt?s?vel k?r?l?tt?nk, mintha mind sz?kebb k?rben k?vetn?nek benn?nket.

V?gre egy izben a kocsis messzebbre t?volodott el, mint ezel?tt b?rmikor ?s a mig oda volt, a lovak er?sebben kezdtek remegni, horkolni ?s nyeriteni f?lelm?kben, mint azel?tt b?rmikor. El nem k?pzelhettem az ok?t, mert a farkasok ?v?lt?se is hirtelen abban maradt; de ?pp ekkor a hold kibukkant a s?t?t felh?k k?z?l, a szikl?s hegyormok f?l?tt; ?s vil?g?n?l l?ttam k?r?l?tt?nk az ordasokat z?rt, t?m?tt k?rben, villan? feh?r fogakkal, ki?lt?tt v?r?s nyelvvel, hosszu, izmos tagjaikkal ?s lompos sz?r?kkel. Sz?zszorta borzalmasabbak voltak a r?mes cs?ndben, meredten ?llva, mint a mikor m?g ?v?lt?ttek. Engemet a f?lelem szinte megdermesztett. Csak a mikor az ember ilyen borzalommal ker?l szemt?l szembe, akkor ?rt? meg, hogy mi tulajdonk?ppen a f?lelem.

A farkascsorda hirtelen ujra ?v?lteni kezdett, mintha a holdvil?g k?l?n?s hat?ssal lett volna r?juk. A lovak ?gaskodtak ?s rugtak ?s remegve, gy?moltalanul tekintettek k?r?s-k?r?l olyan szemmel, hogy f?jdalmas volt l?tni; de a rettenetes ellens?g ?tt?rhetetlen gy?r? gyan?nt fogta k?r?l ?ket, a melyb?l nem volt menek?l?s. ?n orditoztam a kocsisnak, hogy j?jj?n, mert a menek?l?snek csak ezt az egy m?dj?t l?ttam, hogy a gy?r?n kereszt?l t?rve, a k?zeled?s?t megk?nnyitsem: Orditoztam teh?t ?s d?ngettem a hint? oldal?t, hogy a farkasokat legal?bb egy oldalr?l elriaszszam, hogy a kocsis megk?zelithessen benn?nket. Hogy hogyan termett ott, nem tudom, de egyszer csak a hangj?t hallottam, hatalmasan, parancsol?n ?s a hang fel? tekintve, ott l?ttam ?t az ut k?zep?n ?llva. A mint hosszu karjaival a leveg?ben hadon?szott, mintha valamely megfoghatatlan akad?lyt akarna elh?ritani, az ordasok megh?tr?ltak el?le. Ebben a pillanatban egy s?t?t felh? takarta el a holdat ?s mi ism?t s?t?tben voltunk.

Mire ism?t l?ttam valamit, a kocsis az ?l?sbe kapaszkodott ?s a farkascsorda elt?nt. Mindez oly borzalmasnak ?s kis?rtetiesnek tetszett nekem, hogy irt?zatos f?lelembe estem ?s sem sz?lni, sem mozdulni nem mertem t?bb?. Az id? v?gtelennek l?tszott, a mint igy ism?t teljes s?t?ts?gben folytattuk utunkat, mert a s?t?t felh?k teljesen elnyelt?k a holdat. Az ut hol emelkedett, hol ism?t v?lgynek sz?llt, de ?ltal?ban v?ve m?gis folyton magasabbra jutottunk. Egyszer csak azon vettem ?szre magamat, hogy a kocsisom egy f?lig romba d?lt v?rkast?ly udvar?n ?llitja meg a lovait. Az ?don ?p?let nagy ablakaiban egyetlen egy vil?g f?nye sem l?tszott, d?ledezett b?sty?i pedig szakgatott vonalban rajzol?dtak a holdvil?gos ?gboltozaton.

A mint a hint? meg?llott, a kocsis leugrott ?s kez?t nyujtotta, hogy lesegitsen. Ism?t felt?nt nekem b?mulatram?lt? ereje. A keze val?s?gos ac?l csavarfog?nak tetszett, a mely sz?tmorzsolhatta volna az eny?met, ha kedve tartotta volna. A holmimat is leszedte ?s lerakta mell?m a f?ldre, a mint ott ?lltam, k?zel egy nagy, ?don, vassz?gekkel kivert ?s ki?ll? massziv k? kapub?lv?nyba illesztett ajt? el?tt. M?g a holdvil?gn?l is l?ttam, hogy a k?zet neh?zkesen faragott, de hogy a farag?st nagyon megviselte az id?k ereje. A mig ott ?lltam, a kocsis ism?t az ?l?s?be ugrott, megr?zta a gyepl?t, a lovak elindultak ?s a hint? ?s minden elt?nt az egyik s?t?t nyil?sban.

N?m?n ?lltam ott, a hol hagytak, mert nem tudtam, hogy mit csin?ljak. Csengetty?nek vagy kopogtat?nak nyoma sem l?tszott; a zord falakon meg a s?t?t ablaknyil?sokon a hangom ugy sem hat kereszt?l. Az id?, a mig v?rtam, v?gtelennek tetszett ?s mindenf?le k?ts?g ?s f?lelem lepett meg. Mif?le helyre vet?dtem ?n ?s mif?le n?pek k?z?? Mif?le zord kalandnak indulok m?g? Vajjon az ilyes rendes esem?ny-e egy ?gyv?dseg?d ?let?ben, a kit elinditanak, hogy egy londoni birtokv?s?rl?s csinyj?t-binj?t megmagyar?zza egy k?lf?ldinek? ?gyv?dseg?d! Minn?nak nem tetszen?k, ha ezt hallan?. ?gyv?d, - igenis hogy k?sz ?gyv?d, mert hisz miel?tt elhagytam volna Londont, minden vizsg?mat kit?ntet?ssel tettem le, ?s imm?r k?sz ?gyv?d vagyok! Megd?rzs?ltem a szemem ?s csiptem magamon egyet, hogy l?ssam, hogy ?bren vagyok-e. Minden a mi t?rt?nt, egy r?mes ?lomnak tetszett, ?s azt hittem, ha fel?bredn?k, otthon az ?gyamban tal?ln?m magamat, a spalett?n besz?r?d? hajnal f?nynyel, mint ak?rh?nyszor, ha egy munk?val tulterhelt nap ut?n ?bredtem. De husom sajgott a csip?sre, ?s szemem nem csal?dott. ?bren voltam ?s a K?rp?tok k?z?tt. Nem volt mit tennem, mint t?relmesen megv?rnom a virradatot.

Alig jutottam erre az elhat?roz?sra, sulyos l?pteket hallottam a nagy ajt? m?g?tt k?zeledni, s vil?goss?got l?ttam a hasad?kok k?z?tt. Azt?n rozsd?s l?ncok z?rg?s?t ?s neh?z reteszek csattan?s?t hallottam, a hogy visszahuzt?k ?ket. Kulcs fordult v?gre a hosszu haszn?latlans?g csikorg?s?val a z?rban ?s a neh?z ajt? h?trafordult sark?ban.

Bel?l egy hatalmas ?reg ember ?llott, tiszt?ra borotv?lkozva, a hosszu feh?r bajusz?t kiv?ve, tet?t?l-talpig feket?ben, egy csipetnyi kis szin n?lk?l az eg?sz alakj?n. Kez?ben egy ?don ez?st l?mp?t tartott, a melyben a b?l cilinder ?s goly? n?lk?l ?gett, hosszu, rezg? ?rnyakat vetve, a mint a l?gvonat lobogtatta l?ngj?t. Az ?reg ember a jobb kez?vel udvariasan intett, hogy l?pjek be, kit?n?, b?r kiss? k?l?n?s kiejt?s? angol nyelven mond?:

- ?dv?zl?m a h?zam k?sz?b?n! L?pjen be ?nk?nt, a saj?t szabad akarat?b?l!

Share on: WhatsApp @Hash Facebook Tweet